Szinte kész a Balaton legnagyobb jégpályája Balatonlellén

A csőrendszer már a helyén, és hamarosan indul a jégkészítés is! Balatonlellén gőzerővel készül a jégpálya.

Már jól látszik a hatalmas jégpálya körvonala a lellei parton. Az 1200 négyzetméteres, hokipalánkokkal körülvett pálya alapozási munkálatai szinte teljesen elkészültek: a csőrendszert és a vízszigetelő fóliát már lefektették, a palánkok nagy része pedig a helyére került. A hétvégére nyomáspróbát terveznek, hogy minden technikai rendszer hibátlanul működjön a jégkészítés megkezdése előtt.

Hartmann Zoltán intézményvezető azt is elárulta, hogy a jégkészítéshez szükséges vízrendszer kialakítása is folyamatban van, és a jövő héten már kezdődhet a jég vastagítása. A cél, hogy november 30-ára, a hivatalos megnyitóra minden készen álljon.

A Balaton legnagyobb jégpályája 100 köbméter vizet és 600 liter hűtőfolyadékot emészt majd fel, ez a mennyiség képes biztosítani a tökéletesen sima, biztonságos korcsolyafelületet.

A jégkészítés várhatóan több napot vesz majd igénybe, hogy a megfelelő vastagságot és állagot elérjék.

Rendezvénysátor és különleges attrakciók is várják a látogatókat

A jégpálya mellett egy 500 négyzetméteres fűtött rendezvénysátor épül, amely a téli fesztivál központja lesz. A sátorban koncertek, gasztronómiai programok, korcsolyakölcsönző és öltözők is helyet kapnak. Emellett egy kültéri szauna készül természetes merülőmedencével, amely maga a Balaton lesz – ez igazi különlegességnek ígérkezik a téli szezonban.

A Rózsa park adventi dekorációval varázsol ünnepi hangulatot a Napfény strand környékére, miközben a jégpálya építését körülvevő tereprendezés is zajlik. A tervezett programok sokszínűsége garantálja, hogy minden korosztály találjon magának megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

Videó: Így épül balatonlellei jégpálya

A munkálatok állásáról egy videót is megosztottak, amelyen jól látható, hogyan készül a pálya alapja és a palánkok. A látványos felvételek betekintést nyújtanak a jégpálya születésének kulisszái mögé:

Fotóillusztráció: MW

Forrás: sonline.hu